No elértem a kásahegyet. Elhatároztam, hogy beleharapok, mivel a héten boldog birtokosa leszek egy boldogtalan személygépjárműnek.
Kásahegy, mert az amerikaiak autóhoz való viszonya nagyobb téma, mint ami egyáltalán ráférne az internetre, de azért teszek egy kísérletet, hogy ízelítőt adjak egy két válogatatlan aspektusból.
Amikor leutaztam Ilinoisba Gabi bácsit meglátogatni, akkor volt módom kétszer levezetni a 366 mérföldes (590km) (+25% elkavarás) távot. Javarészt autópályákon vezetett az út. Bérelt autóm egy automata váltós Chrysler Cruiser volt.
Nem állom meg, hogy ne tegyek egy röppke megjegyzést mások okulására. Az említett autó szép. És ezzel minden lehetséges előnyös tulajdonságát ki is veséztem. Az egész kocsi olyan kicsit "halálfélelmes-ébrentartós". Olyan, hogy hiába mész egyenesen, a kedves gép hol jobbra, hol balra akarja elhagyni az unalmas országutat. Legnagyobb élmény kielőzni egy csőrös kamiont az autópálya felújításos útszűkületében volt. Én egyenesen mentem, de hol a kamion, hol a betonfal húzta rám a kormányt…
Moat, hogy így belegondolok még ennél is több kalandot jelentett előzni az autóúton. Benéztem a helyet és ahhoz szoktam, hogy kicsapom az indexet, rálépek a gázra és mielőtt észrevenném, a kocsim végrehajtja amit megálmodtam. El voltam kényeztetve a poroszaosan nevelt autómmal. Ezt a kocsit liberális, demokratikus és vitatkozós szellemben nevelték. Az indexet jóváhagyta, de amikor a gázra léptem csak felvisított. Eltűnődött, hogy veszélyes e az előzés vagy nem, és miután végtelennek tűnő másodperces tűnődés után úgy látta, hogy igen, mostmár egyértelműen veszélyes, akkor úgy döntött, hogy gyorsít. A lényeg persze, hogy nem aludtam el a hosszú úton. Volt egy útitársam, aki szórakoztatott horrortörténetekkel.
De szórakoztatott a rendőrség is…
Hazafelé beugrottam még valahova és a hat órás útra este majdnem kilenckor indultam el. Gondoltam, hogy akkor majd a kicsit nehezebb cipőmet veszem föl, hiszen a sebességtúllépésre itt bőven van terep.
Rátértem az autópályára és a megszokott 70 mérföldes (110 km/h) sebességkorlátozást lazán értelmezve a hajmeresztő 85-öt választottam (135 km/h). Már jöttem egy ideje, amikor a filmekből megszokott kék-piros villódzást észre nem vettem a tükörben.
Félrehúzódtam, majd széles gesztusokkal magyarázva kipattantam a kocsiból, hogy „Biztosúr én Európából…”, de mire végigmondhattam volna fejbelőtt.
Valóban lehetett volna így is, ehelyett kormányon hagyott kézzel vártam. Egyszercsak indexel és elhajt mellettem és egy másik kocsit meszel le száz méterre, a belső sávban. Úgy döntöttem, hogy többet érdemlek a megosztott figyelemnél, ezért kissé sértetten, hogy velem senki sem foglalkozik; elindultam.
Amikor elhajtottam a megszeppent cowboykalapos zsaru mellett, gúnyosan integettem és hangosan és gonosz kárörvendéssel felkacagtam.
Valóban történhetett volna így is, de ehelyett pikk-pakk leszorítottak száz méteren belül. Ültem, vártam, míg egyszercsak gumibot nyelével kopogtatnak az ablakon...
-Jogosítványt, forgalmi engedélyt, személyi igazolványt kérek.
-Magyar vagyok és ez bérautó.
-Akkor a magyar jogsit és bérleti szerződést, valamint az útlevelet. Tudja miért állítottam le?
-Nem. – Igazat megvallva volt egy olyan érzésem, hogy a „mindent őszintén tagadó hülye európai” kártya ütni fogja a „megbüntetlek” kártyát és áttereljük a játékot a lényegesen könnyebben játszható „jóságosan megmutatom hogyan csináld legközelebb a szabadság és demokrácia hazájában” pályára.
-Tudja mennyi a maximális megengedett sebesség ezen az úton?
-Nem, mennyi?
-70 és maga 85 fölött ment. Várjon itt.
Vártam és a várakozás hosszú tíz perce alatt fejben számolgattam, hogy vajon a gyorshajtással nyert idő mennyivel több ennél és vajon a számla mennyire fog meglepni…
Ismét kocogás az ablakon..
-Uram, ez a maga szerencsenapja. – Ő nem tudta, hogy magát a szerencse gyermekét állította meg.. – hiába akartam megbüntetni, a jogosítványa az autó piktogrammon kívül semmi egyéb módon nem utal arra hogy jogosítvány lenne, még a címe sincs rajta. Az útlevele hasonlóképpen nem informatív. Próbáltam legalább egy írásbei figyelmeztetést adni, de nem tudom milyen címet írjak a jelentésbe, ezért egy szóbeli figyelmeztetéssel elengedem. Menj és többé ne vétkezzél!
-Értettem, köszönöm.
Az Indiana állam határáig hátralévő néhány mérföldön példásan vezettem. Ott aztán letértem az autópályáról és kisebb kihalt országutakon hajtottam hazáig 90-nel (145 km/h). Ott nem zavartak. Be kellett hoznom a kiesett időt.
Szép história! :))) Azt hittem a magyar rendőröknél nem sok töketlenebb van, hmm...
VálaszTörlésKár, hogy mostanában már csak kéthetente írsz! :(