Mostantól mindenki regisztráció nélkül is írhat megjegyzést. ...mert nekem jó, ha írtok.

2010. október 20., szerda

Mammuth Cave

Ötödikén megérkeztek a kollégák Budapestről. Remek ütemérzékkel kitalálták, hogy a közelben nézzünk meg valamit hétvégén. Számításba véve, hogy nekem el van törve a lábam és csak két napunk van, a választás a 665 kilométerre (413 mérföld, Budapest-München) fekvő barlangrendszerre esett. Ez is, mint minden valamire való dolog itt Amerikában, a világ legnagyobbja.

Ha egy falu ugyanis híres akar itt lenni valamiről, mert a természet, vagy a történelem nem vette kegyeibe addig, akkor kitalálják a falugyűlésen, hogy kreálnak valami maradandót. Ez többnyire, ha már az esztétikai minőségétől nem is, de legalább a méretétől híressé kell, hogy váljon. Ilyenkor a falu esze fellapozza a lexikont és rábök valamire, amit aztán adófizetői pénzből és közös erővel meg is építenek, legyen az autógumi, zsírkréta, vagy bármi köztük az enciklopédiából. Így válik aztán nevezetessé minden útszéli falu, ha már ezeréves várromja, vagy egyéb esztétikailag pontozható nevezetessége nincs. Ezt a "legyen a miénk a legnagyobb" sportot egyébként nem csak csapatban játsszák, hanem egyéniben is, spontán testépítőként, különféle testrészekre koncentrálva, melyek közül néhány különösen népszerű.

Kentucky viszont nem a legnagyobb szemöldökcsipeszről, vagy a legnagyobb csípőátmérőről híres, hanem a valóban brutálisan nagy összefüggő barlangjairól.



Az időjárás kegyeibe vett minket így ragyogó napsütésben és verőfényben töltöttük a hétvégét a barlangokban. Négy különböző túrára fizettünk be. Leszámítva a barlangi csónakázást, általában egymérföldes ötszáz lépcsőfokos túrák voltak ezek, melyeken elszenvedett kínjaimhoz képest Napóleon katonáinak Moszkvába jutása könnyed matiné lehetett.

Geológiából még nem vagyok világhírű, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor ez a fantasztikus képződmény annak köszönheti kialakulását, hogy régen, még az én születésem előtt, amikor azon a vidéken még a Mississippi tenger csordogált, mészkő és homokkő rétegek alakultak ki, egymást váltva.

Amikor ez a tenger befolyt a Mexikói öbölbe, lenn a víz áttörte repedések mentén a vízzáró homokkő réteget, kimosta a mészkőréteget, aztán elcipelte, utána áttörte a következő vízzáró réteget is és kimosta az alatta lévő mészkőréteget is, aztán ugyanezt még egyszer. Ezután cseppenként, a kioldott mészkőből meglepő módon cseppköveket épített és többnyire még ki is száradt. Ezalatt fenn leforgatták a Jurassic Parkot, jöttek az indiánok, aztán a fehérek, aztán a feketék, aztán újra a fehérek, akik ezútal nem embereket, hanem csakcsirkéket mészároltak és kitalálták a Kentuckt Fried Chicken-t. A háromszintes barlang ezalatt a néhánymillió év készület után aztán jelentette, hogy kész, és lehet kutatni meg bányászni, meg drága jegyekért cserébe megnézni. Néhányat fotóztam is, azt talán érdemesebb nézni.

Az első túra a régi bányába vezetett, ahol a poros törmelékből vízzel kioldották a salétromsót (vagy valami mást, vegyészek és szakértők ide okosabb dolgokat tetszőlegesen beleképzelhetnek) és utána lepárolták. Mi ilyeneket nem csináltunk, mert nem volt időnk.



Ilyen volt a plafon homokkőből.

A fiúk a bányában dolgoznak.

A második túra vezetett volt. Egy kaporszakállú bácsi vezetett minket, akinek (és a világnak) nagy szerencséje, hogy barlangi vezető lett, mert máskülönben szinte bizonyos hogy különböző erőszakos és antiszociális cselekedetekért állna körözés alatt.


Néha egészen nagy mélységek és magasságok voltak, ahol áttört a vízzáró réteg.

A bácsi megmutatta, hogy milyen a teljes sötét és milyen a teljes csönd. Sosem hittem volna, hogy az előbbinek a vakufény és az utóbbinak gyerekkacagás is a tartozéka.

Gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna, ha rendesen beállítom a fókuszt ennél a képnél... :@



A harmadik túra egy barlangi csónakázás volt. A barlang bejárata hatalmas volt. Nyolc-tíz méter magas és mielőtt elkeskenyedett, párezer négyzetméter termet fedett be. Mivel innen puskaport kinyerni nem lehetett, ezért kizárásos alapon a helyiek gyorsan megtalálták a másik hasznosítási módot; kocsmát nyitottak itt. Ahogy teltek az évek, a többi kocsma tulajdonosa féltékeny lett és a városi tanácsnál átnyomták azt a törvényt, hogy az utca szintje alatt alkoholt árulni tilos. Innentől kezdve minden sörért két emeletnyit kellett lépcsőzni. Be is zárt a hely. Az a barlang viszont, amelyikből se puskaport nem lehet kinyerni, se sört nem adnak, csak arra lehet jó, hogy a szemetet idehordják. Végül a 70-es években pucolták ki közmunkában, azóta népszerű esketőhely. Amikor ott voltunk, akkor is épp arra készültek.





Néha a csónak is csak kúszva fért el a mennyezet alatt..


A negyedik túra egy magánbarlangban volt. Öt család összedobott félmillió dollárt és megvették. Úgy gondolták, jó lesz a kert végében egy hatalmas cseppkőbarlang, ha esetleg a szemétdíjak megemelkednének. Mielőtt szabályozták volna, annak rendje és módja szerint törögették is a cseppköveket rendesen. Aztán már nem szabadott ilyen csúnyaságot csinálni, úgyhogy innentől csak a barlang belsejében lévő kis esketőkápolna lelkes természetkedvelő közönsége vitt haza egy pár néhánymillió éves szuvenyírt. Na azért maradt nekünk is látnivaló.



És ami elmaradhatatlan. A shopping. Akárhová mentünk, a megszokott módon a jegyet is csak úgy kaptuk meg, hogy előtte át kellett vágnunk a maradandó és ízléses portékák tengerén..

Lehet találgatni, hogy melyiket vettem meg..

A fotók nem azért készültek mind az új halszemoptikámmal, mert totál belezúgtam. Egyáltalán nem. Csak azért, mert a barlangban bicegve mankóval egyet vihettem csak és ennek jobb volt a fényereje és kisebb is volt.


2010. október 17., vasárnap

Távolságok


Ebben az országban nagy távolságok vannak. Nagy távolságok, és mint említettem szigorú sebességkorlátozások. Ma például levezettem Bostonból Toledóba. Ez olyan, mintha Budapestről Monacoba, Rómába, Eindhovenbe, Hamburgba, Vilniusba, Kijevbe, vagy a Meteorákhoz elugrottam volna egy nap alatt szigorúan maximum 120-szal.
Még Boston felé menet volt egy ilyen vízesés, amit megnéztünk. Szerintem érdekes volt, de ez tényleg csak ízlés kérdése. Majd írok még róla, addig is egy kép:



Kép kattra bigpicture méretben


2010. október 7., csütörtök

Quiz

Minek örülök vajon? (A helyes megfejtők dedikált nyomtatott példányt kapnak. :D )


1. Hogy megérkezett időben és éppségben az új halszemoptikám.
2. Fél órája bevettem az Oxycodone-t és hatni kezdett.
3. Holnap fizetésnap.
4. Hétvégére Kentuckyba megyek sültcsirkét enni és Mommuth barlangot nézni.
5. Sikerült megemészteni a 14 unciás ribeye steaket.
6. Megérkeztek a kollégáim épségben.
7. Vettem egy kocsit és nagyon meg vagyok vele elégedve.
8. Mindjárt alszom egy nagyot.
9. Nem is örülök, csak furcsán vagyok szomorú.
10. Egyéb: