Függetlenség Napja

Bementem a városba az új biciklimmel, mert tudtam, hogy ez az év bulija lesz. Persze most is a városban vagyok, de ez azért mégsem ilyen egyszerű, de ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor. Igazából szerencsére nem szoktak cserbenhagyni az érzékeim és egyhamar arra a pontra érkeztem, ahol úgy tűnt lesz is valami. A helyi rendőrök meg is nyugtattak; jó helyen járok, itt van amiért érdemes amerikainak lenni ezen a napon. Önkéntesek, beléptetés, ilyenek. Bementem és szétnéztem.

Óriási hangulat

Remek társaság

És a kis Obama

Egy idő után a hatalmas pörgést nem bírta az idegrendszerem, ezért inkább továbbálltam enni valahol. Nos, kevés dologról híres Toledo. Tényleg kevésről. Kevesebbről, mint Markotabödöge, de az egyik ilyen Toni Packo étterme. A közelben volt, bringával mindössze huszonöt perc folyamatos tekerés. Ez egy régesrég egy magyar bevándorló által alapított bár és étterem volt, ami valóban kicsit különbözik is a mostanra már sajnos megszokottnak tekinthető Taco Bell, Church's Chicken, Steak 'n Shake, Subway, Arby's, Chipotle, Burger King, McDonald’s sortól, de ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor. (A McDonald’s és a Burger King cask vicc volt, oda nem megyek és nem is fogok. Pont.)

Visszafelé aztán elkeveredtem a helyi baseball arénába is, mert meccs volt. Magamtól megszokott könnyed eleganciával játszottam ki a vonalkódleolvasós táskába belenézős tízdolláros jegyetkérős belépető rendszert, és helyet foglaltam az első sorok egyikében, amiért helyi viszonyokat és biztonságot figyelembe véve dupla pontot írtam be magamnak.

Komolyan nem hittem volna, hogy elérkezik az életemben az a pillanat, amikor egy baseballmeccsre úgy fogok gondolni, mint az izgalmak és történések netovábbjára, de Toledo ilyen hely, hogy ezt tette velem. Aki tisztában van egy baseball meccs rejtette összes potenciális ingerrel, az tudja miről beszélek. Én mindenesetre jól szórakoztam, de ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor.

Meccs után nem volt más hátra, irány a folyópart, ahol végignézhettem a tűzijátékot. A céges policym része, hogy tűzijátékot nem fotózok, de egyszer mégsem tudtam megállni.

Hazafelé végig, szinte minden kertben pukkantgattak, mintha legalábbis engem kísértek volna örömtüzekkel. Még ha távolról sem ez volt a helyzet, jó volt ezt gondolni. Kerek negyven perc alatt értem haza. Széles úton, biciklivel. Budapesten végtelen örömök forrása a forgalomban cikázva biciklizni. Itt a túlélés a tét. Otthon az autós ellenfél. Itt ősellenség, de ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor.