Mostantól mindenki regisztráció nélkül is írhat megjegyzést. ...mert nekem jó, ha írtok.

2011. január 18., kedd

A legcsúfabb arc: Black Friday

Szörnyeteg Lajos


Míg Európában a jámbor népek a „Ne Vásárolj Semmit” napot tartotta és józan megfontolásból semmit nem vásárolt, addig jenkiföld egész másban sántikált. A Hálaadásnapi meghitt családi beszélgetés és nyugalom csak a vihar előtti csend volt. Invázió előtti tanácskozás, taktikai megbeszélés, haderő és erőforrás átcsoportosítások és rohamtervek születtek az asztalok mellett. Éjfélkor fellövik ugyanis a pusztító erejű vásárlási tornádó jelzőrakétáit, hogy az egész napos nyugalomtól és meghitt csendtől megtébolyult termeszroham féktelen vásárlásban dühönghesse ki magát.

Mint ahogyan a neve is mutatja, gyászos nap ez a péntek. Szégyentelenül a vásárlásnak dedikált nap. A név eredete, hogy a cégek mérlege ezen a napon fordul a piros, vagyis negatív egyenlegből feketébe, vagyis pozitívba. Az újságok címlapon hozzák le az akciózni kívánt termékeket egy héttel előre és bizony itt az ingerküszöb magasabb, mint Svájcban, ahol 3% árengedménnyel még a leghiggadtabb bankárt is fel lehet izgatni. Itt a 30%-kal leárazott termékekre adnak még 50%-ot ezen a napon, vagy esetleg 1 dolláros akciókkal szórják ki a CD-lejátszókat és grillezőket.

A teljes élmény érdekében egyszer már kerék alá is mentem, hogy elsőkézből szerzett információk alapján tudjak írni az egészségügyről, tehát most sem lehetett akadály, hogy ismét megmerítkezzem a sötét valóság derékig mocskos levében. A választásom az alapállapotban is elviselhetetlenül olcsó Walmartra esett. Itt az ajtót éjfélkor nyitják és az árakat úgy állítják be, hogy a családi idilltől megzavart jámbor lelkekben is megpattan egy húr és elementáris erővel keríti őket hatalmába a hörcsög gyűjtőszenvedély. Az este tíztől kapu előtt sorban állók tömegei közt még jegyeket is osztanak egyes cikkekre, melyekből csak kevés van. Amikor aztán éjfelet üt az óra, a biztonsági őr elfordítja a zárban a kulcsot és utat nyit a vérben forgó szemű rohamnak, mely elsöprő erejű cunamiként tódul be az ígéret földjére. Idén szerencsés év volt, mert most az akciós plazmaTVkért folyatott harcban nem tapostak halálra egyetle biztonsági őrt sem, nem úgy, mint tavaly. Az első három szerencsés ugye… nomeg amíg a készlet tart…

Szóval kimerészkedtem a farkasok lakta prérire koncon marakodó dögevőket fotózni. És hát nem csalódtam. Hajnali kettőkor minden pénztár nyitva és mindegyik standnál már legalább harminc méter hosszú sor.



Az ideiglenesen felállított olcsó kartonstandokból leomló ruhaszemétben kotorászó emberek közt, mint valami szürreális csehszlovák filmben nyomakodtam előre.



A lomtalanításkor cigányoktól nálunk megszokott stoppolás módszerével a TV-s dobozra ültetett kisgyerekek ásítozva és beszélgetve vártak a hajnali ötkor élesedő akciókra, míg szüleik az áruház alaprajzára előre berajzolt pontos akcióterv alapján rohangáltak GPS-től, vasalón keresztül a Barbievárig.



Elveszett gyerekek városa


Az igazi női kielégülés pillanata


Újra és újra félhangosan ki kellett jelentenem, hogy nem veszek semmit. Aztán nálam is átszakadt a gát és kezdetnek a fényképezőgépembe vettem egy 8GB-os SD kártyát 12 dollárért, majd hazamentem.

Mikor felébredtem, valami szörnyű ragály fertőzhetett meg, mert mint egy zombi felkerekedtem újra, és az akkorra lecsendesedett boltok felé vettem az irányt. Szép lassan azon kaptam magam, hogy okos/hasznos/úgyis kellett/jó lesz valamire dolgokra költöttem egy átlagnyugdíjat. Mialatt a csomagtartóban a zsákmánntal hazafelé autóztam, Amerika népe éppen ébredezhetett. Elképzeltem az előző este költekezésétől kimerült és kielégült ürességet érző embereket, amint maguk elé és a bontatlan dobozokra néznek a megcsalatott emberek mosolyával. Osztoztam velük ebben a mosolyban. Magam előtt néztem a szaggatott vonalak lüktetését, miközben visszagondoltam a Thanksgivingre és Black Fridayre. Elkezdtem nevetni. Először éreztem igazán, még a bőröm alatt is, hogy AMERIKÁBAN ÉLEK.