Mostantól mindenki regisztráció nélkül is írhat megjegyzést. ...mert nekem jó, ha írtok.

2010. november 18., csütörtök

Autósportok


A most következő bejegyzés kiskorúaknak, környezetvédőknek, állatvédőknek, engem féltőknek és hatósági személyeknek a benne található zavaró képi elemek és szövegrészletek miatt nagykorú felügyelete mellett sem ajánlott. A valósággal való egyezés pusztán a véletlen műve és az okozott károkért felelősséget nem vállalok.

Akkor annak a maroknyi csapatnak, akik maradtatok, beszámolnék arról, hogy hogyan is lehet ebben az országban pikk-pakk biciklistából kényszerautóssá avanzsálva 40 nap alatt közel 10.000km-t levezetni.

Remélem átérezhető, hogy ez csak bizonyos csodálatos képességek, vagy furfangos praktikák birtokában sikerülhet, amiket most önzetlenül meg is osztok.

A vezetés a bjutiful frendli nésön of amerikában tényleg más. Az utak mások, az autók mások és az emberek is mások.

Amikor rátérek az autópályára, a gps NDK női úszónőkhöz illő hangja, Andrea csak annyit mond: „menj tovább 180 kilómétert”. És akkor kezdődik.

Az autó monoton búg, a motor 2000-es fordulatszámon pörög egyenletesen, míg a mutató 15%-kal a megengedett sebesség fölött, 120 km/h környékén stabilan, mintha rajzolva lenne. Könnyen számolható, másfél óra múlva kell rátérnem szinte lassítás nélkül a következő majd kétszáz kilométeres pályaszakaszra.

Előre nézek és vezetni próbálok, de erre bizony kevés esély van, hiszen a lábam pedált nem érint a tempomat miatt és a nyílegyenes út sem követel Sébastien Loeb-i képességeket. Az első fél órában csak a zenére figyeltem, illetve azt vártam, hogy fogyjanak a számok, mert abból tudtam, hogy haladok. Aztán egyszercsak azon kaptam magam, hogy hosszú percek óta a szaggatott vonalakat figyelem a horizonton és azon gondolkodom, hogy ott, ahol azok a végtelenben összeérnek, hogyan fogok átférni köztük. Ebben a percben éreztem baj lesz, tehát iziben szervezetem részévé tettem egy redbullt majd jobbmarokkal összenyomva dobtam a hátam mögé és elkezdtem termékenyen gondolkozni, hogy mivel tölthetném el az időt.

Elkezdtem közúti autósportokat kitalálni, amik a bennem feszülő teljesítménykényszer és versenyszellem miatt ébren tartanak. Rá kellett jönnöm, hogy nincs új a nap alatt, mert a nagy lelkesen kitalált játékaimat a többiek már régen játsszák.

Elsőként a Sávszlalom nevű sportot kedveltem meg. Ennek lényege, hogy elnyújtott harmonikus szinusszal a szaggatott vonalak közt tartom a kocsit. Ez a sport igen népszerű, de leginkább kiegészítősportként játsszák.

Egyik legnépszerűbb társsportja a Hosszútávú Egymásmelletthaladás. Mivel itt mindenki tempomattal halad, ráadásul közel egyenlő értékre beállítva a sebességet, gyakran megesik, hogy a kicsit gyorsabb kocsi beéri az előtte utazót és belefog az előzésbe. Ilyenkor általában a sebességük közt csak a sokadik tizedes jegyben van különbség, amit már egy kvantumfizikus is kerekítene. Ilyenkor lehet elkezdeni drukkolni, hogy az egyiknek kicsit eresszen le a kereke, vagy jöjjön egy kanyar, hogy a belső íven menő előnyhöz juthasson. Sajnos kanyar csak kétnapi járóföldönként van, úgyhogy marad a várakozás.

A hátul feltorlódott nézők az ún. Ötvencenti nevű sporttal a kötelék részévé is válhatnak. Mint ahogyan ez a nevében is benne van, itt a cél a lökhárítók közti ötvencenti stabilizálása. Így válik a hosszú unalmas út esztétikailag is élvezetes, kihívásokkal teli csapatsporttá, főleg ha tovább fokozzuk a helyzetet a Mozi nevű játékkal.

Ennek a játéknak két módozata ismert. Az egyik, amikor a fejünket oldalt fordítjuk és a rajban mellettünk haladó sofőrt kezdjük bámulni, miközben a két kocsi közti távolság alapján kormányozunk. Ilyenkor a felló ameriken tekintetekből kiolvasható reakciók az emberi emóciók igen széles skáláján mozognak. Másik változat, amikor távolsági buszok TV-jét nézve próbáljuk kitalálni, hogy mivel szórakoztatják az utasokat. (Általában ilyenkor spontán Sávszlalom is kezdődik.)

Kifogástalan mókát ígér a Perifériásvezetés is, amikor a tájban gyönyörködve csak a szemünk sarkával figyeljük a szaggatott vonalat. Ilyenkor aztán valóban érdekes dolgokat lehet látni az út mentén, amire máskülönben esély sem lenne.


Szarvas

Szarvas

És végül az egyik kedvenc levezetősportom, egy amolyan nyújtás, mely egyszerre pihentető és mégis izgalmas, a Fifti-fifti. Egyszerűek a szabályok; a szemet két másodpercre becsukva, két másodpercre kinyitva kell tartani. Nem árulom el hány periódus az egyéni csúcsom.

Remélem sikerült kedvet csinálnom a hosszú távú vezetéshez, igazi adrenalinhuszároknak ajánlom a kombinált sportokat, mint a perifériásvezetés/fifti-fifti, vagy az ötvencenti/mozi variációkat.

Figyelni fogom a baleseti jelentéseket, hogy tudjam, hogy haladtok!


A megjegyzést írni nem szeretőknek új sáv alul a vélemények mellett, ahol csak klikkelni kell! Előre is köszönöm!

2010. november 15., hétfő

Autóm

Sokan voltatok kíváncsiak a kocsimra, de sehogyan sem akaródzott nekiállni és fotózni. Viszont szerencsém volt, mert valaki lefotózta, miközben hasítottam vele a levegőt és el is küldte nekem a képeket. Kicsit sokallom értük a 120$-t, meg nem is lettek igazán jók a képek, de egye fene, így ez a gond is letudva.


A mellékelt adatokra meg nem vagyok büszke. Tudok ennél sokkal jobbat is. Évekig hajtok és próbálkozom, erre végül csak egy középszerű teljesítményemet örökítik meg.

2010. november 8., hétfő

...ami jár és ami jut.

Megengedték, hogy két lábra álljak és addig terheljem a lábam, amíg bírom. Ennek voltak bizonyos előre látható egyenes következményei. Köszönet a szponzoraimnak.

Jogsi

Mielőtt elindultam volna Bostonba, a biztosításom és egyéb dolgok miatt beugrottam megcsinálni a jogsim. Ez itt tényleg így megy. Bementem, felvették az adataimat, majd leültettek egy gép elé tesztet írni.

Negyven kérdés jön ilyenkor sorban és ha megvan a harminc helyes válasz előbb, mint a 11 rossz, akkor az írásbeli megvan.

Leültem. Első kérdés: Mennyi 2+2? a: 4, b: 5, c: 3, d: 2. Na, gondoltam ennél a kvantumfizika vizsga nehezebb volt és azon is csak átverekedtem magam, úgyhogy hátradőltem. Hamar kiderült, hogy ez csak a teszt volt, hogy értem e a rendszert. Ettől azért a kérdések nem voltak túl nehezek.

Piros lámpánál lehet e jobbra kanyarodni, ha más jelzés nem tiltja? (Lehet, és tudtam is..) Eddigre 5 helyes, 0 rossz válaszom volt.

Aztán egyszercsak jött egy kérdés: Lakott területen kinek kell bekötve lenni a kocsiban? Gondoltam, mindenkinek… Hát nem… 5:1

Sebaj. Mi történik, ha az ittas vezetés miatt megállított sofőr megtagadja a vérvizsgálatot? (A bíróság bevonatja a jogsiját…:( ) 5:2

Mit jelent a következő tábla? (Sárga rombuszban fekete T) a: Hamarosan templom mellett halad el az út, vessen keresztet, b: útfelújítási munkák, c: nemrég halálragázoltak it valakit, d: kereszteződés következik

Jött egyik kérdés a másik után. Meglepőek és mulatságosak szép sorban.. 28:6

Kezdett meleg lenni a helyzet.

Legalább hány évesnek kell lenni annak aki pickup hátuljában akar utazni? (14,15,16,18) 28:7…

Lakott területen mennyi a megengedett sebesség? (20,25,30,35) 28:8

Hoppá. Kezdtem eléggé izgalmi állapotba kerülni.

29:8 A következő tippem után..

És a végén:

Hogyan szabályos a parkolás az út mellett:

A: Mellékutakon, az út szélén bárhol, a padkától 12”-re ha tábla nem tiltja

B: Csak kijelölt helyeken

C: Mellékutakon, menetiránnyal megegyező irányban, a padkától max 12”-re

D: Csak az út egyik oldalán, a kijelölt táblák szerint.

És akkor bevillant, hogy miért is kaphattam parkolási csekket előző este… És igen, a C a helyes. Megérte a 25$-os tanulópénz.

Gondoltam a nehezén túl vagyok, jöhet a gyakorlat. Akik ismernek, tudhatják, milyen kivételes magabiztossággal és biztonságos, decens módon vezetek, tehát ettől tényleg nem féltem. Főleg, hogy láttam, hogy a vizsga abból áll, hogy két bója közt elmenve kicsit jobbra/balra fordulva be kell hajtani másik két bója közé, majd tolatva vissza. Aztán tenni egy 5 perces kört a tömb körül. Nagy ügy, gondoltam.

A helyzet az, hogy a kocsim akkora, mint egy kisebb tengerjáró hajó és a csomagtartójában elfér két 7-es BMW, úgyhogy a bóják közé épphogy csak befért a két tükör. Bevallom, izgultam.

Ja… és a háztömb körüli körben sikerült 5 hibapontot szereznem…

Úgy tűnik döcögősen megy nekem ez a járművesdi.

2010. november 3., szerda

Inkulturáció

Feladtam a kollégákat a Boston-Amsterdam járatra, úgyhogy mostanában talán sikerül sort keríteni az élmények feldolgozására is. Én most értem vissza Bostonból, ahová már szinte haza járok. Két hete is levezettem az utat. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy én bizony kezdek amerikaiasodni...
-Elkezdett ízleni a menzán a kaja.
-Ebédhez kólát iszom.
-Hájasodom elfele szépen, mint a vágásra szánt desznyó. Az úszógumim telimarokkal lehet fogni.
-Sorozatokat kezdtem nézni.
-Az egy hónapja vett, természetesen amerikai kocsimba beleraktam 9000 km-t. Igen... 30 nap alatt 9000-et. Napi átlag 300-at, ami több, mint egy Budapest Temesvár...
-Iszonyúan tetszik a Halloween ünneplése a Trick or Treat-tel együtt.
-A négyszáz méterre lévő munkahelyre kocsival megyek.
-Széles mosollyal az arcomon "How are you doing?"-ozok le vadidegeneket.
-Az autópályán 120-szal vagánynak és vakmerőnek érzem magam.
-Egy hónap után már három törzsvásárlói kártyám volt.
-Három bankkártyám van, amiből az egyiket csak úgy kaptam kérés nélkül. Azóta csak az értesítést küldik, hogy mennyi pénz van rajta... Most épp 344 dollár.
-Már be is pereltem valakit.